Dalaim

Dalok következnek – vagyis ez itt egy zenei jellegű menüpont lesz egy képzőművész oldalán, remélem, nem botránkoztatok meg vele senkit (főleg nem a zenész kollégáimat, akiket végtelenül szeretek és tisztelek…). Reményeim szerint itt gyűlnek majd azok a felvételek, melyek a szerzeményeimből lettek, akár én, akár más dolgozta fel ezeket hangszeres módon. Többnyire dalokat írok, bár van néhány tisztán instrumentális kompozícióm is. Dalaim leginkább zsoltároknak, néha talán himnuszoknak nevezhető, énekelt imádságok saját szöveggel/dallammal/kísérettel, vagy egy-egy bibliai rész megzenésítései.

A zenével való kapcsolatom gyerekkoromra nyúlik vissza, bár szüleim nem zenéltek, Édesanyám és nagymamáim is mind sokat énekeltek nekem és velem, ahogy később én is a gyermekeimnek. Apai, nyelvtanár nagymamám szépen zongorázott, szokás volt náluk a zongorához köthető házimuzsika. Szívesen hallgattam, ahogy az egész klaviatúrát használó, széles futamokkal kísért dallamokat játszott – ezek valószínűleg improvizált kíséretek voltak -, néha pedig, úgy emlékszem, énekelt, és magát kísérte hasonlóképpen. Ha családi úton voltunk autóval, volt hogy énekelt az egész család (szülők és 4 gyerek), főként Anyukánk kezdeményezésére, népdalokat, mókás dalokat, mindenfélét, zengett az autó. A kánont és a többszólamúságot is így ismertem meg, nem az iskolákban (igaz, Édesanyám is pedagógus volt, talán ez is egyfajta iskola volt: családi iskola).

Szüleim hatévesen engem is beirattak zongorázni, a zongorával mint első hangszerrel belépett a zene az életembe. (Később sok más hangszerrel is megismerkedtem, mindig megpróbáltam megszólaltatni illetve amennyire lehet, megtanulni játszani rajtuk: furulyák, húros hangszerek, néhány ütős és fúvós hangszerhez is volt szerencsém, pl. valamennyire megtanultam szaxofonozni…) Klasszikus zongora-tanárom Nagykanizsára költözésünk után Tóth Miklósné lett, akinek rengeteget köszönhetek, de leginkább az önfeledt, szabad és boldog zenélés élményét. Amíg lehetett, vagyis érettségiig jártam hozzá (12 év zongoratanulás), aztán más városokban lettem főiskolás és egyetemista. De közben – a rajzolás mellett – a zongorázás egyik legkedvesebb időtöltésemmé vált, rövid ideig még jazz-zongorát is tanultam. A zongora mellett a gitár lett a másik állandó hangszerem – 13 évesen kaptam meg az első gitáromat, egy évig tanárnál tanultam, aztán autodidakta módon. Gimnazistaként már együtt zenéltünk a barátokkal különböző formációkban. Ha volt kórus-lehetőség, jártam énekelni, klasszikus kórusba is. Nem mentem zenei pályára, de mindig zenéltem és énekeltem, a zenélés szeretetét remélem átadtam gyerekeinknek is, akik mind játszanak valamilyen hangszeren, és együtt is szeretnek zenélni.

A komponálás a gitározással indult el az életemben, rögtön az első gitárral, 13 évesen. Country jellegű énekekkel, angol szövegű “pop”-próbálkozásokkal, egyszerű tini dalokkal indult. Ahogy “komolyodtam”, 14 évesen jöttek a vers-megzenésítések (Pilinszky), vagy csak instrumentális zongoratémák a jazz határán. De ehhez az életkoromhoz kötődik egy nagy fordulat is: megtértem, és ez úgy tűnik, onnantól nagyrészt eldöntötte a dalaim irányát, irányultságát. A megtéréssel együtt része lett családunk életének a közösség és a spontán imádság, sokszor énekek által megszólaló imádság. Ebben az erőtérben egymás után fakadtak fel belőlem a saját szerzésű énekek, személyes imádkozáskor, tehát egészen személyes módon, olyan dalok, amelyekben Istenhez vagy Istenről próbáltam szólni. Akkoriban úgy mondtuk: nem “mi írjuk”, hanem a Szentlélek által “kapjuk” a dalainkat – ezt alapvetően most is így gondolom, de jobban felvállalom az emberi részt is. Hiszen ezek a dalok sajátosan hozzám kötődnek, viselik a rám jellemző személyiségi jegyeket, kár lenne tagadni. Bár jelen van bennük ez a személyesség és intimitás, valahogy kezdettől fogva úgy alakult, hogy nemcsak én énekeltem őket, mert meghallva/meghallgatva őket mások is megérintődtek, tudtak velük imádkozni. Néhány dalom nemcsak ismeretségi körben terjedt el, egyik-másik a katolikus keresztény “gitáros” műfaj énekeskönyveiben is megtalálható (“Sárga könyv”, “Kék könyv”, “Énekelj az Úrnak!”, DÚR-könyv). Öröm, hogy ezeket ma is éneklik fiatalok, idősek. Legfrissebb és igen megtisztelő epizódja ennek a történetnek, hogy az új magyar Katolikus Népénekeskönyvbe is beválasztotta több szerzeményemet, sőt egy teljes mise-kompozíciómat a könyv szerkesztője, ifj. Sapszon Ferenc. Számomra különösen megtisztelő, mert klasszikus zenei irány, hogy az “Ó Szentséges Mária” című többszólamú kompozíciómat, amelyet a Kövi Szűz Mária templom zenei pályázatára írtam, 2019-ben a Járdányi Pál Zeneiskola AMI fuvolakórusa is feldolgozta (fuvola-átirattal) és országos második helyezést értek el vele a IV. Kovács Imre Regionális Fuvola-kamara Találkozó Fesztiválon. A “Jézus, áldott legyél!” dalomat többször is énekelték a Forráspont ifjúsági találkozó alkalmain. Érdekes és megindító, hogy mai tizenévesek dala is tud lenni ez a több mint 3 évtizede, tizenévesen írt énekem.

Bár később is írtam mást, például gyerekdalokat, amikor gyermekeinket vártam és anya lettem, vagy altatókat, meséket, de a fő irány mégis megmaradt zsoltárosnak. 100-nál is több “istenes dal” gyűlt össze az azóta eltelt idestova 4 évtized alatt. Istennek legyen hála!

A zene és az írás, komponálás hol halkabban, hol erősebben, de ma is mindennap része az életemnek, kísér, megtart és erőt ad, kreatív energiákat mozgósít bennem, segít teljessé tenni a napjaimat.