Tanítványaim sikere a Pro Veritate Egyesület Nemzetközi Gyermekrajzpályázatán

A Pro Veritate Egyesület által kiírt JOG STORY 3 Nemzetközi Gyermekrajzpályázaton (4 ország, közel 500 alkotás közül) Hégli Réka tanítványom akvarell technikával készített “Koronázási kincseink” című pályaműve “Elismerés az életkorhoz képest kiemelkedő vizuális készségért” elismerésben részesült 2025 július 5-én! Nagy öröm és büszkeség!

A pályázaton indult 4 növendékem közül (Benkő Bálint, Frányits Róza, Hégli Réka Grundmann Maja), a második fordulóra bejutott Hégli Réka, Grundmann Maja munkái kiállításra kerültek a Pestszentimrei Közösségi Ház galériájában, a későbbiekben vándorkiállításon is szerepelni fognak.

Réka alkotása balra, “Koronázási kincseink” címmel, jobbra Maja rajza.
Réka alkotása azért is különleges számomra, mert láttam és végigkísértem, milyen nagy türelemmel készítette. Hosszan, akkurátusan foglalkozott a részletekkel, de nem veszett el bennük, egységes és összefogott is lett a festménye. “Mesélős” a bíbor háttér, olyan, mintha a magyar történelem küzdelmes időszakai is benne lennének, mégis – vagy pont ezáltal – szépen keretezi, kiemeli a koronázási kincseket. Ott van az idő és ott az időtlen is benne egyszerre. Mindez egy ötödikes lányka keze alól. 💓🙏

Benkő Bálintnak lehetőség adatott személyesen is részt venni, fellépni a Díjátadó Gála műsorában, csodálatosan szép klasszikus gitár produkcióval öregbítette iskolánk, az Aelia Sabina Művészeti Iskola hírnevét.

Különleges érzés volt, hogy két művészeti irányból, két tanszak képviseletében is jelen lehettünk, ráadásul minőségi módon!


A Díjátadó Gála 2025 július 5-én 14h – 19h között zajlott, rendkívül sok interaktív programmal, játékkal, kiállításmegnyitóval, jogi Totóval, nonstop vendégséggel… A Gála műsorában zenés táncos, valamint vers- és mesemondó produkciók várták a közönséget. Díjkiosztóval zárult az alkalom (a játékok is jutalmazással jártak). Büszke voltam rájuk!

Leave a comment