Versek, képek

A mai képzőművészeti órán, mivel a gyerekekkel versillusztrációs versenyre is készülünk, inspirációképp behoztam egy teljesen akkor, véletlenszerűen választott verset, hogy foglalkozzunk vele, beszélgessünk róla, keressünk hozzá vizuális tartalmakat. A nagyokkal (felső tagozatosok, gimnazisták) voltam épp, ezért nem riadtam vissza, amikor erre a kissé komolyabb mondandójú Weöres Sándor versre találtam: “Ha nézem a világot”.

Weöres Sándor: Ha nézem a világot

Ha nézem a világot
a világ visszanéz
azt mondom, összevisszaság
ő feleli, teljes egész.

Azt mondom, csupa valótlan
a semmiség ragyog
ő feleli, nézz meg jobban
a valóság én vagyok.

Azt mondom, merő idegenség
sok átsuhanó tünemény
ő feleli, nézz a tükörbe
amit ott látsz, az vagyok én.

Kérdeztem őket, hogy hogy látják, milyen képi jelleget, milyen technikát éreznének közel a vershez, milyen konkrét formákat, színeket érzékelnek, mi jelenik meg szemük előtt. Technikaként az akvarell jött ki győztesen, némi rajzos résszel. Képi elemként szövevény, alak, tükör, sejtelmesség, kettősség, fény-árnyék. Színekként, tónusként sötét, sárga és kék színek… Hát, játszottam kicsit, beszélgetés közben egyből vettem az akvarellpapírt, és meghívtam őket egy 5 perces “szemléltetésre”, már amennyiben szemléltetésnek lehet nevezni azt, ahogy megpróbálok ott helyben improvizálni valami vizuálisat a versre. Mivel ők biztosan nem erre a versre dolgoznak, ezért nem “raboltam el” senki fantázia-utazását vagy képi világát. Bátorítónak, inspirációnak szántam az improvizációt, ők közben körülöttem beszélgettek-figyeltek, gyakorlatilag közöttük, velük együtt alakult ki a végső kép. Remélem, hatott – ez a jövő héten fog igazán kiderülni! Szeretek így tanítani, velük együtt részt venni az alkotásban. Hálás vagyok a vers körüli utazásért, a megtapasztalásért. Néhány képet csatolok a végeredményről.

A kicsikkel egész más irányokat vett a versillusztrációs óra: többen is megkérdezték: lehet saját verset is illusztrálni? Mert akkor ők írnak! Nevettem a meglepetéstől, tetszett a vállalkozó kedvük, bár éreztem ennek az iránynak minden esetlegességét és törékenységét is. De aztán addig-addig ment a téma, hogy fogtam magam és felhívtam a szervezőt a kérdéssel… “Nem kizárt, végül is nincs tiltva a saját vers…” Persze egyfajta szűrőt jelent maga a tanár, aki a munkát felügyeli, akármit azért nem lehet leírni, beadni. Ezt ők is megértették, meg is egyeztünk: ha nem megy, keresnek “kész verset”. Nagy műhelymunka kezdődött, és jelentem, nem reménytelen a helyzet! Klassz témát találtak, hamar megvolt a történet magja, a szereplők, így hát verselni kezdtek… beszéltünk rímekről, ritmusról is a vers kapcsán, dinamikáról, a vers jó “dramaturgiájáról”, persze gyereknyelven. Tapsoltuk a taktust, úgy keresték a megfelelő sorvégi szót. Lesz rajz is persze, sőt ez a legjobb, amikor együtt alakul a kettő. Örülök ennek a kihívásnak/feladatnak, minden jó, ami az összművészet irányába visz. Jó volt a versek-költők közelében tartózkodni, időzni, József Attilától Kölcsey-ig, Szabó T. Annától Weöres Sándorig, na és persze a gyerekekig – mint a legautentikusabb kortárs szerzőkig.