“A lélek teste” – megnyitó utáni képek, reflexiók

Azt, hogy a kiállítás címe ez lesz, már a nyáron tudtam és nagyon inspiráló vonzó címnek tartottam. Amikor a meghívást megkaptam, biztos is voltam emiatt abban, hogy készülni fog részemről friss alkotás. Ceruzával, tollal több kisebb vázlatot is készítettem, de valahogy annyi minden történt és olyan rövid volt a nyár, hogy nem jutottam el odáig, hogy ecsetet fogjak a kezembe, és festővászon legyen előttem. A kurátor kérésére (elő-mustra céljából) végül is régi grafikáimat küldtem így el, melyekből ő választott ki kettőt.

Ezek után történt, hogy szinte az utolsó pillanatban, mondhatni spontán megszületett három monotípia, órák utáni elfestésből (szokásom szerint), örömből, frissen, gyorsan. Egyértelműen ide kötődtek tematikailag. Közülük került kiállításra végül 2 kisméretű nyomat, kurátori döntésre. A monotípia – ahogy a neve is mondja – egy egyszeri és nem megismételhető módon készült nyomat, felfestékezett lapra helyezett papíron, rajzzal, nyomással készül. Nagyon szeretem ezt a technikát. Rétegzettségével gyakran előfordul hogy meglep engem is, ettől lesz olyan sokszor sejtelmes, kicsit mindig kiszámíthatatlan, bár természetesen a kezem nyomát őrzi.

Az “Alakzat” című munkám a harmadik kiállított alkotásom, egy nagyon régi litográfiám, még a Miskolci Grafikai Műhelyben csináltam egy nyári művésztelepi gyakorlat során. Egy drapéria volt a kiindulópont, amibe beleláttam és kicsit ábrázolni is megpróbáltam sok mindent: küzdést-vívódást, enbert és lelket, erőket és dinamikus kiegyensúlyozottságot, lebegést és örvénylő mélységet.

20 művésznő lett meghíva és állított ki az est során, öröm, hogy egy lehettem-lehetek közülük. A csatolt képek az Óbudai Kulturális Központ fotói az estéről, illetve saját fotók.

Nagy Sára megnyitóbeszéde, érzékletes jelzői, szavai-kifejezései szépen rímeltek a kiállított művekre. De a versei voltak a legerősebbek! Köszönet Tenk Dórinak és a T’Art Alapítványnak a támogatásért, a lehetőségért.

A megnyitó legnagyobb meglepetése két kedves családtag jelenléte és köszöntése volt számomra!

Leave a comment