Tegnap nagysikerű megnyitónk volt a Szentendrei Régi Művésztelepen, ahol két galériának több termét is megtöltötte “Térbeli kortárs életképek” című kiállításunk. A gyönyörű idő is segítségünkre volt: a pavilonok közötti füves részen igazi művészeti piknik jelleggel jól érezhette magát a népes vendégsereg – alkotóművészeink, vagyis tanítványaink és családjaik. A megnyitó díszvendégeként a Habsburg főhercegi család leszármazottait köszönthettük: Seremetyeff-Papp Jánost és kedves feleségét. József nádor iskolánk névadója, emiatt szoros a kapcsolat leszármazottaival, állandó támogatóink. De a lelkes szülői gárda – tanítványaink szülei – nemkülönben: kivételes hátteret jelentett számunkra, hogy végig segítségünkre voltak, akár konkrét nyersanyag-beszerzéssel, akár fotózási, videózási, nyomtatási vagy szállítási kérdésekkel kapcsolatban. Így méltán közös büszkeség a létrejött tárlat, együtt ünnepeltünk!
Előző posztomban részletesebben írtam magáról a projektről, itt most a fotókra helyezném a hangsúlyt. Ha lesznek hivatalos képek is az alkalomról, majd frissítek, egyelőre saját képanyagomat osztom meg.
A kiállítás június 20-ig naponta 10h-16h között tekinthető meg. (Június 8.-9. kivétel, zárva lesz a Művésztelep a választások miatt).
















