A héten az Aelia Sabina-s harmadikos-negyedikeseimmel megnéztük az ÓKK-s évzáró kiállításunkat, mellette pedig a művésztanár-kiállítást. Minden alkalommal azt játsszuk ilyenkor, hogy kedvenc képeket-szobrokat választunk,egyet-kettőt vagy hármat, és mindenki kap néhány percet bemutatni a kiválasztott műveket, indoklással. Hihetetlen jó kis tárlatvezetés kerekedik mindig belőle! A gyerekek őszinték, játékosak, örömteliek! A művészetet is ilyen eredeti módon élik és élvezik. Idén külön öröm volt számomra, hogy tanítványaim a művész-tanár kiállításon is választottak kedvenceket, köztük az én alkotásaimat is sokan, elmondásuk szerint nem elfogultságból 🙂! Komoly indoklással! Nagyon boldoggá tettek. Ezeket a napokat mindig egy jó kis fagyizás zárja, néha egész évben erre várnak. Nagyon jó kis csapat, szeretem őket (a többi tanítványomat is 🙂). Íme néhány kép erről a napról. A fotókon az alkotók, a csoportképeken műveik mellett.





