2024 február 17-én Veszprémben az Agóra Művelődési Központban megnyílt a “Lélekképek” című, nagyböjtre hangoló kiállításunk. Interaktív jellegű megnyitóval, kérdéseket, gondolat-indítókat tartalmazó, választható-húzható kártyákkal is készültünk. Négy fő téma, kapcsolati irány köré rendeztük a tárlatot: kapcsolatban magunkkal, a világgal, embertársainkkal, Istennel. A megnyitón t’ARS műhely 7 kiállítója saját gondolatait osztotta meg ezen irányok mentén, egy-egy saját alkotáshoz fűzve. A zenei szolgálatot egyik társunk férjével, Lőrincz Milánnal együtt jómagam vittem gitárral. Instrumentális átkötéseket játszottunk az egyes fázisok között, illetve a megnyitó elején és végén a közös éneklést is vezettük.
Új – vagy inkább régi-új – képként erre a kiállításra egy bennem több évvel ezelőtt megfogalmazódott gondolatot festettem meg újra, most már nagyobb méretben: az “Irgalmasság keresztje” című képemet. Szükséges volt. (Eddig grafikáim, kisméretű (A4-es) vegyes technikájú feldolgozásaim születtek ezzel a címmel, most 50×70-es vászonra dolgoztam akrillal.) A kezdeti gondolat – az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek kezekkel, gesztusokkal történő ábrázolása, egy körvonalaiban jelen lévő, mégis mintegy hiányzó corpus, Krisztus-test körül – az elmúlt hónapokban átélt közeli veszteségek miatt új jelentéstartalmat kapott. Eredetileg azt jelentette számomra a “hiányzó test” illetve az inverz jelleg, hogy Jézus Krisztus mai földi jelenlétének kulcsa – kereszthalála, feltámadása és mennybemenetele óta – a ma Benne hívő, itt élők közössége. Mi vagyunk azok, akik ma is élő módon megjeleníthetjük szeretetét, méghozzá legfőképpen az irgalmasság cselekedetei által: éhezőnek enni, szomjazónak inni, ruhátlannak (szegénynek) öltözéket adni, betegeket és rabokat ápolni-meglátogatni, halottakat eltemetni (…). Ezekre utal az Evangélium az utolsó ítéletről szóló példabeszédnél, a “legkisebbekkel”, mint az “Emberfiával” megcselekedhető jókkal. Mt 25,31-46. Egyenlőségjel van: Vele tesszük (vagy nem tesszük). Ezáltal testesül meg ma Krisztus, köztünk. Így lehet Isten minden mindenben, adóban és elfogadóban is ugyanúgy.
Most, gyászunk idején és a húsvéti időszak beköszöntével a test – Krisztus jelen lévő, de nem látható teste a kereszten – más értelmet is kapott, egyértelműen egy nyitott kaput is jelent a földi és az égi világ között.
A fentiek jegyében, bár tart a böjti idő, idekívánkoznak a következő sorok, a látás – nem látás kérdése kapcsán, de mintegy a húsvéti hír előízeként is: “Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt. Amint ott sírt, behajolt a sírboltba, és látta, hogy két angyal ül ott fehérben, ahol előbb Jézus teste feküdt; az egyik fejtől, a másik meg lábtól. Azok így szóltak hozzá: „Asszony, miért sírsz?” Ő ezt felelte nekik: „Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették.” Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látta, hogy Jézus ott áll, de nem ismerte fel, hogy Jézus az. Jézus így szólt hozzá: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá: „Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted, és én elhozom.” Jézus nevén szólította: „Mária!” Az megfordult, és így szólt hozzá héberül: „Rabbuni!” – ami azt jelenti: Mester. Jézus ezt mondta neki: „Ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz, és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.” Elment a magdalai Mária, és hírül adta a tanítványoknak: „Láttam az Urat!”, és hogy ezeket mondta neki.” Jn. 20, 11-18.
Magyar Krisztina 