Rajzaimat, festményeimet elnézve nekem is feltűnt, milyen sok a csukott szemmel ábrázolt arc. Leginkább a spontán, gyorsan készülteknél, így valószínűleg nem tudatos, inkább valami önkéntelenül formálódó tartalom. Elgondolkoztatott, mi lehet emögött.
Picasso szerint az alkotás sosem kész a vásznon-papíron, hanem a befogadóban, a benne ébredő rezonálásban teljesedik ki… Ott érkezik meg, ott lesz “kész” a mű, a szemlélőben, a befogadáskor, vagy még akkor sem, hiszen sokszor órákig visszük magunkkal a hatást… Vagy évek múlva fordul át bennünk valami egy másik értelmezésbe, mert változunk, és velünk változik az alkotás által hordozott vagy átadott tartalom.
Vajon ki mit érez vagy kap a képeim által? A csukott szemű arcok vajon mire inspirálnak, mit üzennek? Belső elmélyülést vagy egy másfajta látást, netalán vakságot vagy “valamit nem látni akarást”? Remélem, nem a valóságtól való elfordulást hordozzák, vagy elvágyódást valami másba, hanem inkább egy mélyebb valóság utáni vágyat, egy másik síkon vagy dimenzióban.
Ezen a ponton – kiállítás-zárás után – hadd köszönjem meg a Vendégkönyvbe vagy a honlapomon keresztül írt visszajelzéseket, nagyon értékesek számomra! Talán majd meg is osztok néhányat inkognitó jelleggel, mert szerintem más számára is érdekesek lehetnek.
Néha be kell csukni a szemet, vagyis a “külső szemet” az elénk tülekedő “primér látnivalók” elől, hogy mélyebb síkon érzékeljünk. Ez a múlt év utolsó hónapjaiban készült gyors monotípia (szintén órai szemléltetés) talán lehetne a “Fény-fürdő” vagy az “Belső ima” című kép párja. Nem állítottuk ki, nem szerepelt sehol, de engem minden nap itt várt hazaérkezéskor az asztalom mellett. Prófétai alak, idősebb férfi fej, lecsukott szemek, fényár vagy megvilágosodás. Eszembe jutott róla Szent Pál is, aki leesve a lóról, megvakult, egy időre elvesztette a szeme világát, de egyúttal – belső vagy benső értelemben – megkapott egy sokkal valóságosabb látást, a földi életen is átragyogó, belső fényt, egy olyan, “másik világosságot”, ami “megfordította”. A felemelt kezek lehetnek akár a vágyódás és keresés, akár a revelációból ébredő magasztalás és dicsőítés, de a nyomorúságból-szükségből segítségért kinyúlás kezei is – milyen jó, hogy ennyiféle gesztust kifejezhetnek kezeink.
Magyar Krisztina 