Brenner János vértanú áldozópap emlékére…

…készült ez a könyv 2017-ben, amelynek a borítóját és a belíveken látható 14 képet a kiadó felkérésére én festhettem. Ezalatt sokat kutattam, fényképeket, iratokat, nyomozati jegyzőkönyveket tanulmányoztam, hogy minél hitelesebben festhessem meg az adott fejezetekhez kapcsolódó epizódokat. De legfőképpen kicsit megismerhettem Brenner Jánost magát, impulzív lényét és szavait, fénylő életét. 26 év – ennyit élt ez a fiatal magyar pap, rövid életével mégis erőteljes nyomot hagyott maga után a világban. Az akkor uralkodó rendszer veszélyt látott benne, mert szeretettel megélt hivatása vonzó példa volt a fiatalok számára. Eltávolításával, azzal a gyalázatos, késes éjszakával példát akart statuálni. De nem számoltak azzal a belső erővel, amivel élt, amit kisugárzott. A nép emlékezett rá, tiszteletben és így “életben tartotta” évtizedeken keresztül, egészen a mai napig. Azóta már boldoggá avatták… én pedig azért vagyok most boldog, hogy emlékezhetek rá az életét kísérő rajzaimmal-festményeimmel. Ma 66 éve, hogy azon az estén átlépett a túlvilágra, szeretett Urához tért – bízhatunk ebben, hiszen még halálában is így szólt utolsó szavával gyilkosaihoz: “Legyetek szeretettel…”. (Ezen a címen láthattok egy 8 részes filmsorozatot , amely ebben az évben készült róla, életéről. Szeretettel ajánlom.)

A borítóhoz készített festményem. Nagyon szeretem Brenner János derűs lényét és mosolyát, szerettem volna, ha ez lesz Róla megörökítve, átragyogva annak a kornak a sötétségén, a kommunizmus borzalmain.
Az Ő hite tényleg ragyog és átragyog, ma is fénylik.
A szülői ház, Szombathely. Brenner János 1931 december 27-én született, középső fiúgyermekként. Szüleinek, Wranovich Juliannának és Brenner Józsefnek három fia lett, mindhárman megkapták a papi hivatást.
Zirc, Ciszterci Apátság, noviciátus
Budapesti Hittudományi Akadémia
Ima, ima…
A három pap testvér – a három Brenner-fiú: László, János, József.
Papszentelés Szombathelyen
Újmise a szombathelyi Szent Norbert templomban
Rábakethely (és Zsida, Farkasfa… 4 filia), az első – és utolsó – dispozíció vagyis papi szolgálati hely.
Szeretettel végzett szolgálat a hívek között
Üldözés alatt – többször életére törtek, el akarták veszejteni
Máriaújfalu, az utolsó szentmise
A vértanúság.
Mondvacsinált ürüggyel (“beteghez”) elcsalták, és 32 késszúrással megölték Zsida község határában
1957 december 16-án.
A temetésén, Szombathelyen, a Szent Kvirin templomban 1957 december 18-án 90 pap és többszáz hívő búcsúztatta.
Emlékezete köztünk
Ez volt a könyborító. 2017-ben jelent meg, elvileg már nem kapható.

Leave a comment