Mit tanulhat a képzőművész-tanár a saját foglalkozásán? Sokszor a gyerekekkel együtt csodálkozunk rá dolgokra. Ez a kis tál például hamvaiból feltámadt főnixként tanított valami fontosra – mindezt 10 éves “gazdája”, kis alkotója állhatatosságának köszönhetően.
Első égetésünk nem sikerült, vacakolt a kemence, a (bordó-zöld színvilágú) máz kagylósan-pikkelyesen felszakadt, éles szegélyekkel felpenderedve égett ki… veszélyes is volt így, úgyhogy kidobásra javasoltam. Selejt, van ilyen is, nincs mit tenni, majd csinálunk másikat, szebbet, túl nagy munka lenne lekopácsolni róla a sorjákat és kezdeni vele valamit.
A kislány mégis, újra meg újra kézbe vette: és ha lepattintgatnánk mégis? Ha újra lemázaznánk? Annyira aranyos volt, hogy ennyire akarta, hogy persze megcsináltuk, másodszor is betettük mázas égetésre, bár kétségeim voltak a máz tapadási képességéről így másodjára (máz a mázon), így őt sem biztattam nagyon: lehet, hogy tönkremegy… – nem baj, akkor is szeretné megpróbálni.
És íme a kitartó hit jutalma: gyönyörű színkeveredést eredményezett a régi és új máz összeolvadása! Mi legalábbis – ahhoz képest, amire számítottunk – csodaszépnek láttuk… amilyen szépre, ha terveztük volna, sem sikerült volna.
Hát ilyen “tananyagok” sűrűsödhetnek bele néha egy kis kerámia-tálkába.
Magyar Krisztina 